Első bejegyzésem témájának a pár perce befejezett K (vagy bővebben K Project) című animét választottam. Nem fogom hazudni, elég vegyes érzésekkel zártam be az ablakot és nyitottam meg ezt (nah jó, nem beszélek félre, nem vegyes érzésekkel, hanem tömény dühvel...). Nah, de haladjunk szép sorjában a dolgokkal ^^
A K project történéseit minden érdeklődő elolvashatja novel, ileltve megtekintheti anime és manga formában is, de ezúttal mégsem beszélhetünk manga adaptációról, ugyanis, bár az egyik mangája (a K: Memory of Red) pár hónappal az anime kiadása előtt látta meg a napvilágot, nem hiszem, hogy ilyen kis múlttal animealapnak tekinthető. Az anime kezdése után egy hónappal útjára indítottak egy másik mangát is, amiben a kóborló kutya (milyen meglepő, hogy a kötet címe: A kóborló kutya története...), Yatogami Kuro szemszögéből nézhetünk meg ezt-azt. Idővel három light novelt is a nyakunkba varrtak (bár lehet, hogy az egyik még nem jelent meg, a megjelenési dátumáról nem találtam pontosabb információt), amik egy-egy oldalt mutatnak be a három közül: a vöröset, a kéket, és a fekete-fehéret.
Ennyi elég is bevezetőnek, ideje, hogy belecsapjunk a lecsóba... vagy inkább szedjük ízekre...

Fogjuk rá főszereplőnk nem más, mint Isana Yashiro, akit bár megkapó viselkedése és komolytalansága miatt mindenki szeret az iskolában, vannak akik csúnya gyilkosnak tartanak és vadásznak is rá. Shiro-kununk elkövetett egy hatalmas hibát, mégpedig, hogy megölte a vörös király egyik alattvalóját, és annak ellenére, hogy váltig állítja, ártatlan, mégis csapatostul kezdenek rá vadászni, ugyanis az áldozat videóra vette... kétség sem férhet hozzá, hogy Ő tette... vagy mégis van okunk kételkedni? Még szép, hogy van, hisz nagy barna szemeivel és gyermetegen ártatlan viselkedésével hamar belopja magát a nézők szívébe, ergó eszünkbe sem jut, hogy bárárnybőrbe bújt farkas is lehet... nem, biztos az ikertestvére az... vagy valami hasonló.
Mikor a kedvenc kóbor kutyánk is felbukkan, hogy levadássza a megvádolt Shiro-kunt méltán gondolhatjuk, hogy főhősünknek reszltek, kalap-kabát, vége a történésnek, azonban azért Shiro-t sem ejtették a fejére, kellően jól ért a menekülés művészetéhez, ám ha Kuro-kun szagot fog, lehetetlenség lerázni, így hamar megtalálja, amikor egy pucér leányzóvá változott macska siet főhősünk segítségére, kellően túljárva kiskutyánk eszén. Kellő furfanggal, egy rakat ártatlan aranyossággal meg pucérsággal össze is békítettük a feketét és a fehéret (Kuro-t és Shiro-t), így egy ellenség kilőve, maradt úgy kb. 200 helyette.

Annak is oka van, hogy Shiro-t csak fogjuk rá főszereplőnek hívtam, ugyanis annak ellenére, hogy ezt ő az első részben az orrunkra köti a szerkesztők mégis minduntalan bemutatják a másik két szerepet játszó oldalt is, a kékekét és a vörösekét, hogy ezzel ránthassák le a leplet okokról, előzményekről, személyekről és személyiségekről. Mindent összevetve azt kell mondanom, hogy jól is csinálják, mert az anime történései megállíthatlanul haladnak előre, mégsem marad el egy kérdésre sem a válasz megadása, miközben újra és újra sejtetik, hogy ki vagy mi állhat a gyilkosság és talán egy sokkalta nagyobb dolognak is a hátterében.
Néhány kisebb-nagyobb falatban megismerhetjük a 7 király, a 7 szín világát, ugyanakkor a királyok bemutatására nem fektettek túl sok hangsúlyt. Kettőt kellően kiemeltek, egyet meg-meg említettek, egyet a háttérben elbújtattak és egyet kergettek... Ez összesen öt, ami ugyan a héthez képest nem rossz arány, de mégsem érzem úgy, hogy túlzottan megismertem volna ezt a rendszert. A képünkbe tolják a HOMRA-t (vörösek) és a SCEPTER4-et (kéket), ezekről meg is tudunk egy s mást, például, hogy míg a kékeknél katonás rend uralkodik, addig nekem a Homráról egyfajta családias hangulat jutott az eszembe. Mindkét szervezet tagjai legjobbnak tartják a saját királyukat, de Suou Mikoto oldaláról efelől nekem ellenérzéseim vannak. 
Végig az volt az érzésem, hogy a készítők a Homra-t akarták egy kicsivel jobb színben feltűntetni, mégis számomra a scepter4 volt a maga mógján a meggyőző. Eleinte a kék király sem volt a szívem csücske ez a részek folyamán mégis változásnak indult és így a végére kijelenthetem, hogy ő tényleg jó királya az embereinek.

Számomra egy erős kilencessel indított, amit többnyire sikerült is szinten tartani a részek folyamán, hogy aztán az utolsó részben a végével agyoncsapja az egészet és hét pontosra redukálja magát.
Azt tudom, hogy manapság nem divat befejezni az animéket, sőt lassacskán elítélendő bűnnek számít, meg néhányan azt is mondhatják, hogy ez le lett zárva, de nekem nem olyan érzésem volt, [SPOILER VESZÉLY] sőt meglehetősen felbosszantott, ugyanis akárhonnan is nézzük a főszereplővel semilyen körülmények között sem illdomos végezni, az meg, hogy négy királyből a végén csak egy marad, mélységesen felháborított... [SPOILER VESZÉLY VÉGE]
Előnyének számít elsősorban a szemetkápráztatóan gyönyörű grafika, amibe ha akarok sem tudok belekötni, illetve a szerethető karakterbrigád. Kevés olyan anime van, ami elmondhatja magáról, hogy ennyi szereplőt (köztük a "főszereplőt", ami még rittkább) a szívembe zártam. Természetesen az opening/ending páros mellett sem mehetünk el szó nélkül, ugyanis mindkettő kellőképpen tetszett, sőt mi több, az opening kedvencemmé is vált.
Hátrányként két dolgot tudok felhozni, mindkettőről beszéltem már, az egyik a világ kidolgozatlansága, nem tudtam időben elhelyezni, valószínűleg a jövő, de nem hiszem, hogy olyan távoli, de a mágia jelen van a királyokkal együtt, így nagy valószínűséggel alternatívról beszélünk, de ez számomra nem derült ki teljesen tisztán, és kidolgozatlannak hatott. A másik a pocsék befejezés, ezt fent részleteztem, itt nem fogom.
Összességében, bár nálam agyoncsapták és valószínűleg a tájára sem megyek többet (csak ha kijött a mozifilm, mert annál egy rendes lezárásban reménykedek) mégis ajánlani merem sokaknak, mert érdekes történetet kapunk, olyan grafikával, ami már önmagában is megéri, illetve ha van olyan, aki nem vár el sokat a végétől, annak mondhatni kötelező darab :)